Kérlek, törd össze ezt a poharat – és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek.
Ülj le egy kicsit, hadd meséljek valamit.
Ez nem egy blog. Sokkal több annál. Képzelj el egy tükröt egy képkeretben ~ belenézel, és nem tenmagad nézel vissza, hanem valaki más. Éreztél már ilyet? Igen, ez a változás. Mindannyian változunk, az anyagok, a gondolatok, az érzelmek áramlása miatt.
Megváltoztam, illetve változom. Ennek szeretnék egy emléket állítani.
Csak hadd legyek önmagam.
Az élet olyan mint egy cukrászda ~ van ahol édes, van ahol émelygős, és van ahol, nos, beterít a csokipuding. De te mindig ott ülsz egy széken, limonádét kortyolgatva, és várod a következőt. Aztán a bárpultnál kiadják, és rájössz, hogy az előző finomabb volt, de most csak ez van.
Ez.
Amúgy Andrea, innentől Andi. Szeretem a jó filmeket, a csöpögős vígjátékokat, a darabolós horrorokat, sírtam a Titanicon, és szeretem a Mekis karamellt. Mániákus horrorfilmbuzi, aki szereti a magyar altert, a francia hörgős nemtudommilyen műfajú Gojirát, a progmetál egyes képviselőit, és az Ácédécét. Néha kicsit zárkózott, de amúgy mindig kedves, vidám és szerény.2 Comments so far
Leave a comment



hmm, köszönöm ezt a gonosz mód hirtelen blogrollozást
Aztán ne csalódjunk csokimáz, karamellöntettel…
Comment by kacskaringo November 3, 2009 @ 7:18 pmKöszönöm. ^^ Te is kikerülsz, mert iszonyú jó a blogod. *-*
Comment by ketszi November 3, 2009 @ 7:44 pm