Filed under: Lájf iz lájf
Budapest egy bélyeg. Egy vörösen izzó billog, egy kisebesedett sebhely. Budapest szép, szeretem. Budapest hangulatos. Mindig átjár. De egy szimbólum. Kimész Pest megyéből, és már bunkó pesti paraszt leszel, akit senki se szeret. Megítél. Budapest, drága Budapest.
Megítélnek. Elítélnek. Budapest hazudik. Budapest azt mondja nekik, hogy “ő felsőbbrendű, ő jobb nálad, ő Pesti.. Nagybetűvel, PESTI.” Budapest elhiteti a vidékiekkel (nem negatív értelemben vett vidékiekkel), hogy a pestiek nem szeretik őket. Beavatja egy titkába: a szépségébe. A színkavalkádjába. És a vidéki vágyakozni kezd: Budapest, drága Budapest… Pesti, sznob pesti. A szemét drága Budapest utcáin. Megutálnak minket. Közben meg nem gondolnak arra, hogy a pesti ember is néha vidékre vágyakozhat… Budapest hamar a felnőtt létre kényszerít. Belecsöppensz egy olyanba, amit nem lehet megmagyarázni. Egyedül állsz a lábadon, a szüleid támogatnak. Vidéken meg minden más. (Gondolok itt a Tökéletesékre, vagy a Cukikra. mert ilyenek is vannak.)
Vidék, drága Vidék..
Budapest, fked up Budapest.
Nem mindig vagy olyan szép.
És vidék se.
Kettősség.
/Levél a lánytól, aki kicsit elmenekülne Budapest
forgatagából./
Leave a Comment so far
Leave a comment


